WordCitizen Censored 2004

Najmányi László
CENZÚRÁZOTT ÍRÁSOK 
2004

A polgár körei 

(Az írást az index.hu portál felkérésére írtam, 2004 januárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését)


The rule of 24. A tudatlanság hatalma. Szellemi elsivárosodás, testi-lelki elszegényedés. Az életminőség kérdését nem ajánlatos feltenni a globális pártgyűlésre, zárt formációkban masírozó, egyenruhás, állig felfegyverzett tömegtársadalmaknak. Kimondhatatlan név lebegteti a koloniális izét a cybertérben (tottensraum): kilencvenhat könnycsepp, 200 000 fénymérföldnyire otthontól. Közpénzen kerti törpe motyog a televízión, mellette anyai nagybátyja fuldoklik a tegnap taknyán. Üvegzsebet nyelt mellékvese jön, mindkettőt lovaggá üti. Pártépítész dagadó vitorlákkal száguldó spanyol gálya képében álmodja le nekünk az Ismeretlen Gazember sírját.

Havazik, hogy forgalmi dugók alakulhassanak ki a haláltáborban. Amíg a műszakról műszakra igyekvő adófizetők az erjedő latyakot dagasztják, mert nem hagytak náluk pénzt buszra, felettük a baldachinos hordszékeken heverő közszolgákkal állig felfegyverzett poroszlók galoppoznak a libidó templomai felé. Epekövét nyolcvanhét évre titkosította. Fegyveres sofőrje unokahúgának tartótisztje természetvédelmi övezetben működtetett, kegyhelynek álcázott anthrax-gyár szemétlerakójában tizenhét tonna, kilencvenkilenc karátos aranytéglát ásott el, legközelebbi tizenkét tanácsosa, valamint helyi előljárók segítségével. Ezért késett le egy nap két Örömódát ismét. Büntetését nem kerülhette el. Seprűnyéllel ezt is elverték, és három éjszakára elvették tőle az Áfakulcsot. Aztán tombolhatott szakterületén tovább. Az Európai Unióhoz csatlakozva minden állampolgár kapjon saját, motorizált, kerekeken gördülő Terror Házát, hogy az emberhez méltó élet reményében elindulhasson vele a Szabad Világ országútjain.  

Paksi kortárs művész csehszlovák mosógépalkatrészekből barkácsolt MMS mobilját Tahitin vakációzó politikus féregvírussal lemeríti. Miután a fősumír egymás után 108-szor idézte nyilvánosan Barangó karácsonyi dalát, betiltja önmagát és felrobban. A Siralom Völgyében háromszázezres létszámúra becsült, kóbor kutyafalka kóborol. Ha megéheznek, széttépnek gyereket, idős asszonyt. 

Hajnalodik. A köztévén három tömzsi törzsi szimbólum kezd hörögni, az adófizetők pénzén. Hangos buggyanással, fortyogó, sziszegő hangok kíséretében megérkezik a nyaranta saját plázzsal és annak áfavonzatával ékeskedő, reménybeli világváros reggeli első ürüléke a Páneurópai Nyílt Szennyvízcsatorna funkciójában agonizáló Dunába. A beteg folyó felnyög és azt mondja: "Köszönöm". Feljön a Nap, bezárul a következő kör. A pártépítész Noé bárkájának dekonstruálásáról álmodik.
 
Legyen Tilos 

(Az írást az index.hu portál felkérésére írtam, 2004 januárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését) 


Gyakorlatilag valamennyi számottevő magyar újságnak, kulturális magazinnak, rádiónak, tévének, internetes portálnak adtam interjút az elmúlt években, némelyiknek többet is, de egyedül a Tilos rádióban mondhattam azt, amit akartam. A Tilos riportere nem fojtotta belém a szót, a szerkesztő nem húzta ki a neki nem tetsző részeket.

Szép, új világunk cenzúrája néha rémálomszerű helyzetekbe hozott. Például az 1970-es évek élő kultúrájának cenzúrájáról kérdeztek közszolgálati tévéinterjúban, de a szerkesztőnő szinte minden mondatom után leállíttatta a kamerát, mondván, hogy ilyet nem lehet mondani az ő csatornájukon. Többek között nem engedett beszélnem az elmúlt rendszer 3T-nek nevezett cenzúra-alapelvéről sem. Kérdésére válaszolva nem mondhattam el, hogy szerintem mi volt a különbség a támogatott, tűrt és tiltott művészetek között. 

A mainstream média félelmei nem újak számomra, de az úgynevezett "alternatív" médiának adott válaszaimból is rendszeresen kihúznak általam fontosnak tartott részeket, vagy megváltoztatják a szavaimat, kifejezéseimet, stílusomat. Pedig, ha tényleg függetlenségre törekednek, az a mainstream hiteltelensége miatt és egyáltalán, etikus ujságírói/szerkesztői magatartást is jelent.

A Tilos beszélgetések kivétel nélkül lazán, jó hangulatban teltek. A riporterek nem pörgősségre törekedtek, hanem hagyták áramlani az információt - így kialakulhatott a beszélgetés saját, élő ritmusa, koncentrálva a közlést. Nem kellett mondatonként témát váltanom, a műsorvezető ismerte hivatkozásaimat és tudott hozzátenni az általam elmondottakhoz. A DJ pedig mindig akkor adta be a zenét, amikor végére értünk egy gondolatsornak. És ügyelt, hogy a zene kapcsolódjon a beszélgetés hangulatához, témájához. Az ország legérzékenyebb, legintelligensebb DJ-inek és műsorvezetőinek generációi kerültek ki a Tilos iskolájából.

1996-os első Tilos interjúm során DJ Palotai mixelt varázsszőnyeget beszélgetésünk alá. Üdítő volt, hogy nem az 1970-es évekről kérdeztek, mint a médiák általában, hanem Párizsról, New Yorkról, a Karib szigetekről, Indonéziáról, zenéről, kurens projektekről, a világ állapotáról beszélgettünk. Ez még a Podmanitzky utcában történt, a kerületi MIÉP irodával szomszédos, lakásból átalakított Tilos stúdióban.

Később, már új helyiségükben a thereminről, a világ első térvezérlésű elektronikus hangszeréről és feltalálójáról  kérdeztek és a hangszert be is mutattam élőben. Más alkalmakkal beszélgettünk a politikusok mentálhigiéniai átvilágítására vonatkozó Javaslatom, Marilyn Manson művészete, James Joyce, a betiltott Nagy Fül fesztivál és a pártépítészet kapcsán is. A Tilos interjúkról nem média-vámpírok által leszívva, hanem energiával feltöltődve mentem tovább. Sokat jelent nekem értelmes, éber, érzékeny – élő – emberek társasága és a Tilosban csak ilyenekkel találkoztam az elmúlt 8 devoluciós évben.

Hallva, látva azt a lélekmérgező, alsóbalkáni szemétáradatot, korrumpált és korrumpáló információtömeget, butító zagyvaságot, ostoba politikai propagandát, ami naponta ömlik legálisan, közvetlenül, vagy közvetve közpénzből támogatva a magyar médiából, az ország számára önsorsrontó lépésnek tartanám a független Tilos rádió betiltását és remélem, hogy erre, egy részeg hülye ostoba locsogása ürügyén nem kerül sor.
   
Metal Peace 

(Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004 januárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését.)


Biztonságosabb, élhetőbb hely lett-e a világ az iraki háború után? Biztonságosabb nem lett, élhetőbb is csak keveseknek, paranoiásabb annál inkább. Légijáratok nem indulnak el, utasokat kihallgatnak, meztelenre vetkőztetve megmotoznak, ultrahanggal, röntgennel átvilágítanak, az Amerikába vízummal érkezőktől és az országon átutazóktól ujjlenyomatot vesznek és lefényképezik őket. Irakban folytatódik a gerillaháború, mint ahogy Aganisztánban is.  Izrael építi a maga falát.

Jórészt a terrorizmus elleni világháború költségei miatt a jóléti társadalom nemes ideája a szemünk előtt oszlik köddé. Anyagilag, testi épségét, szabadságjogainak tiszteletbentartását illetően a világ lakosságának túlnyomó többsége nem érezheti nagyobb biztonságban magát, mint akár csak egy évvel ezelőtt.

Abból a csillagászati összegekre rúgó pénzből és a csillagközi tér kolonizálására elegendő emberi tehetségből és energiából, amit közvetlenül, vagy közvetve a háborúk folytatására és a háborús pszihózis fenntartására fordítottak orvosolni lehetne a terrorizmus okait, felszámolni a vérengző őrületbe kergető, tömegméretű szegénységet. Otthont lehetne adni a menekültek tízmillióinak, iskolákat, kórházakat lehetne építeni, védeni és gyógyítani lehetne a természetet, s közben munkalehetőségek milliói teremnének, a bűnözés, a terrorizmus, a bosszú alternatívájaként.

Háborúzni, terrorra terrorral válaszolni persze könnyebb, kevesebb gondolkodást, szűkebb víziót követelő feladat, mint felemelni embereket, népeket, országokat, jobbá, értelmesebbé, vállalhatóbbá tenni az életüket. Könnyebb szétbombázni egy szituációt, mint megoldani. A csillagos-sávos Birodalom eddig látható ellenségekkel harcolt: legutóbb a Vörös Ördöggel, a Gonosz Orosz Birodalmával; a Gonosz Irán-Irak-Észak Korea háromszögletű tengelyével; az afgán hegyek fekete turbános mórjaival és a renegát nemzetközi bankár, jelenleg komfortos hágai börtönében, duzzogva memoárjait író Miloseviccsel.

Tévedésből egy marokkói születésű csecsemőt ítélt terroristának az amerikai titkosszolgálat, ezért nem engedtek felszállni egy transzkontinentális légijáratot Újévkor. Amerika mostantól láthatatlan ellenséggel fog háborúzni, éppen Krisztus nevében, a mi költségünkön, biztonságunkat nem fokozva, hanem éppen tovább rontva, a bolygó lakosai nagy többségének emberi méltósága, szabadságjogai feláldozása árán, időnk végezetéig? A legtöbb ember olyan világban akar élni, ahol fürge ujjak már nem nyúlnak be végbélnyílásába, a reinkarnált Róma büszke kapujában, amikor Clevelandban élő nagynénjét érkezik meglátogatni. Az állapotok ilyen fokú normalizálódásának lehetősége 2004-re már galaktikus homályba vész.

Oh Bondage (Up yours)
(Egy keresztény rocker naplójából)

(Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004 februárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését.)


Lagzi Lajcsit nem tiltják be. A Nagy Fül fesztivált betiltják. A hazug politikust, a történelemhamisító történészt, a tényeket elferdítő ujságírót, a gyűlöletre uszító papot, a rasszista bírót nem tiltják be, a punkot, egyetlen részegen kimondott mondatáért viszont igen. Aztán kirúgják nyomorúságos korrektori állásából is, beperlik, vallási fanatikusokat uszítanak rá. Minél függetlenebb valaki, annál védtelenebb. Teljes védettséget az kap, aki leigazol a giccs-politika valamelyik oldalán. Csak a politikával lepaktáltnak lehet radikális véleménye. Jobboldalról zsidózhat, baloldalról fasisztázhat, s ha ezt rendszeresen teszi, jól meg is fizetik érte.

Magukat kereszténynek vallók különösebb gondolkodás nélkül elnézik a saját vallásuk nevében, a közelmúltban elkövetett, valódi tömeggyilkosságokat (vallásháborúk, pogromok, a "Szent" Inkvizíció, stb.), de a részeg punk kétségbeesett vízióját képtelenek megbocsátani. Amikor majd az Inkvizíció áldozatainak emlékművei ott lesznek minden katolikus templomban, ugyanúgy, mint az egyház saját mártírjainak képei és szobrai, akkor lesz újra szinkronban az idővel a keresztény gondolkodás.

Keresztény rockerként igyekszem szavaimmal és tetteimmel, megjelenésemmel és éber jelenlétemmel a Megváltót imitálni. Tudom, hogy nem az a mérgező, amit megeszek, hanem az, ami esetleg kijöhet a számon. Tudom, hogy környezetemben bárki, bármikor, bárkinek elárulhat. A leggyengébb jellemre bízom házam kulcsát. Botfülűt alkalmazok gitárom hangolására, süketnéma a sajtóreferensem. Naponta teszek csodát, adok leckét a sorsnak, hogy mozgásban tartsam, etessem, itassam a bandát és fenntartsam a missziónkhoz elengedhetetlenül szükséges médiafigyelmet, egy értékeket, barátságot nem ismerő korban. Csodákat teszek a Sabbathon, bort iszom és szaporítok, és a társadalom páriái kíséretében turnézok vidéken.

Műsorom gerincét Barangó karácsonyi dalának digitális effektekkel transzcendentált hangmintája szolgálja: "Kiirtanék minden keresztényt". Ezzel kezdem és zárom koncertjeimet a mostani turnén. Tudom, hogy mi vár rám. Hogy teljesen azonosulni tudjak a Mesterrel, már akarom a kínhalált. Fel kell készítenem a közönséget is a mártíromságra. Mert hitünknek akkor is az idők végezetéig kell élnie, ha az állástalan, a Tilos rádióból is kitiltott punk beváltja fenyegetését és valamennyiünket kiirt.

Amikor a televízióból megtudtam, hogy a Tilos rádió elleni tüntetésen olyan drogot terjesztettek, amitől fajtoleráns versenyúszók izraeli zászlót égetnek, tudtam, hogy eljött az idő. Megszakítottam a "Legyen meg a Te akaratod" turnét és a tanítvánnyal, akit az apostolok közül legjobban szerettem felmentünk a kertbe, a bűnös város fölé, hogy megbeszéljük a Tilos rádió ügyét. Valóban felelős egy élő rádióműsorok sugárzására hatósági engedélyt kapott adó a műsor vendégeinek kijelentéseiért? Nem felelős, mondta a Hang.

Odalent friss vérért hörgött a város. Ámen, mondta a tanítvány, és lejöttünk, meghalni a kertből. 
 
EuLog 

(Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004 februárjában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését) 

„Indiában utazva bármikor néztem ki a vonatablakon,
a töltés alján mindig szart valaki.”
Paul Thereaux: The Great Railroad Bazaar

Locsog a felszín. Bármi belefér. Nincs fókusz. Nincs tengely. Nincs középpont. A legkisebb szellő is megzavarja, irányváltozásra készteti. Apró, jellegtelen, nincs arca, nem tud meglepni, nem lehet alulmúlni. Arrogáns, tudatlan, sértődékeny, megbízhatatlan, agresszív, féregszerű. Megy az EU-ba. Nem tudja, miért. Senki sem várja. Senki sem kéri. Senkinek sincs rá szüksége. Nem szeretik. Nem keresik. Nem tudják elviselni. Lop, csal, hazudik. Be nem áll a szája. Sokan van. Semmihez sem ért. Nem is akar. Minek? Ha értene ahhoz, amit csinál, kirúgnák az állásából. Eltávolítanák. Kirekesztenék. Hátrányosan különbözne.  Elvennék a mobilját. Letiltanák Internet hozzáférését. Ellehetetlenülne. Szextelennek találnák. Rendszeresen vernék. 

Gyakran motozzák az utcán, nyilvános helyeken a fiatalokat Magyarországon, a 21-ik században. Vizeletüket, vérüket veszik. Ezt a kommunista diktatúrában még ritkán tették, és akkor is bizonyos bűntudattal. A razziák konzervatív és liberális kormányzatok alatt egyaránt folynak. Az ártatlanság vélelme a helyi mentalitás számára értelmezhetetlen, nem része az évezredes kultúrának.

A szennyvíztisztító ügye választási kampányok idején mindig felmerül, a választások után mégsem kezdik el építeni. Áttolják a problémát a következő kurzusba. A választók lusta egyetértésével. Az ötlet, hogy egy kortárs világváros lakossága mégse ürítsen directe a folyóba, amiből iszik, s amiben azelőtt fürödhetett, generációkkal ezelőtt merült fel, de eddig nem sikerült az elképzelést megvalósítani. A szennyvíztisztító helyett karrierek, paloták, családi birodalmak épültek. Ásott kút vize már sehol sem iható az országban. Elkezdődött a mélyrétegekben elhelyezkedő vízbázis szennyezése. Artéziába szivárog az országimázs. A testi-lelki higienia nem tartozik a prioritások közé a kolónián.

Odalent friss vérért hörgött a város. Ámen, mondta a tanítvány, és lejöttünk, meghalni a kertből.

Szavazó 

(Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004 márciusában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését)


Jónapot kívánok. Fentről jöttem. A szavazatát szeretném kérni a fentiek számára, az elkövetkező helytartósági választásokon. Ez persze pusztán formalitás. Nem mi akarjuk, hanem az Unió. Nem a Szovjet, hanem az Európai. Szavazata nem igazán számít. A kemény mag – a legfelsőbb 40-50 privatizátorra gondolok – listán mindenképpen bejut. A többi meg vagy senkinek sem hiányzik majd, ha esetleg bukik, vagy lecserélhető. Oh, my, my, miért sír nekem?

Számításom szerint 40 százalékkal felment a havi rezsim, ugyanennyivel a többi létfentartási költségeim is az Önök uralkodása alatt. Jövedelmem, a karcsúsítások miatt ennek duplájával csökkent. Nincs családom, egyedül élek, olcsó albérletben. Ruházatra nem költök, ritkán porszívózok, mosógépem, légkondícionálóm nincs, éttermekbe, szórakozni nem járok, az Interneten is csak éjfél után barangolok, a fórumokat kerülöm, kevés adatot töltök le. Autóm, költséges kapcsolataim, káros szenvedélyeim nincsenek, ennek ellenére ebben az évben már minimum havi 150 000 Ft + Áfára van szükségem, adóim befizetése után ahhoz, hogy egy bécsi utcaseprő szintjén megéljek. Ennyi pénzt csak kapcsolati tőke tud havi rendszerességgel előteremteni a kiskirályságok eme konglomerátumában, amely tőkére fajom már nem tarthat igényt.

Megfigyeltem, hogy amely periódusokban az önök garnitúrája uralkodik felettem, anyagi gondjaim megnőnek. Emelkednek az adók, az árak, csökken az igény munkaerőm iránt, csökken a fizetésem. Felülről csak rossz hírek jönnek. Körülöttem mindenki egyre pénztelenebb, egyre boldogtalanabb. Bár önök gondtalanabb, értelmesebb, szebb jövőt ígérnek, amióta emlékszem, mindennapjaim egyre nehezebben menedzselhetőbbek, egyre értelmetlenebbek, egyre rondábbak lettek, ahogy teltek az önök által nekem komponált évek. Ugyanakkor önök, alanyi jogon, minden gondommal, kudarcommal, helyrehozhatatlan veszteségemmel tovább gyarapodtak, palotáik egyre fényesebbek lettek, ott fenn, a dombok között.


TranceEurope 

(Az írást az index.hu portálnak írtam, 2004 áprilisában, de nem került közlésre. A portál főszerkesztője, Uj Péter nem értesített arról, hogy miért nem engedélyezte az írás közlését)


Az európai átlag töredékét kitevő fizetések mellett ebben az országban szedik be a világ legmagasabb adóit, ugyanakkor a politikán kívül semmire sem jut pénz. Bénultan áll az ország. A rendszerváltozásnak nevezett generációváltás óta egyre romlik a korábban ideologizáltan terrorizált, jelenleg indoklás nélkül megélhetési adócsalásra kényszerített lakosság életminősége. Egyre zavarodottabb, alattomosabb, gonoszabb, fáradtabb, betegebb a tenyészet. A vidám barakkból rosszkedvű balkáni bazár lett, ahol mindenkinek van valami takargatni valója. Munkából senki sem tud megélni. Hogy egy bécsi utcaseprő életnívóját elérje, számlagyárak kliense lett és bizánci kapcsolatrendszert kénytelen működtetni egyetemi tanár. A lerobbant főváros úthálózatát nem javítják, hogy a politika be tudja gyűjteni a kátyúktól tönkrement autók javíttatására kivetett Áfát. A gazdaság egészséges működtetéséhez nem értő hatalmi elit elemi érdeke, hogy a populációnak ne legyen ideje a gondolkodásra, és minél kevesebben érjék meg a nyugdíj korhatárt.

Irány Európa. Gyalog. Guten Tage, mein Name ist Pityu, azért jöttem, hogy megegyem szemetét. Olcsóbb, mintha komposztálná. Mások az Invalidusok templomában, Napóleon sírja alatt vermelik el magukat. Kapcsolati tőkét, pezsgővel szedálva, luxuskocsin viszik, retúr. Pereputty Oxfordban.  Vagyon Szumátrán. Díszdoktor Bostonban. Szantálfa tokban papa gumibotja. Attól fél, hogy megmérgezik. Fegyveres sofőrje kóstol neki. A kirekesztettek a gyilkos Napot követik, Kelet felé nem menekül senki. Egyedül maradt a völgyben. Faját kiirtották. Nemzedékem legjobb elméit zárták be végleg az Áfakulccsal.

Televízión rosszarcú riporter, közpénzen, vigyorogva fojtja az alanyba az állítmányt. És hány lelkes nézője lehet a Szerencsi családnak? Ha időhiányra hivatkozva nem engedik a közösséget érintő legfontosabb kérdések elhangzását, miért sugároznak annyi redundanciát? Miért beszélhet a riporter lassabban, értelmetlenebbül és valós időben többet, mint a saját pénzén, megemelt tarifán betelefonáló állampolgár?

Jónapot kívánok. Fentről jöttem. A szavazatát szeretném kérni a fentiek számára, az elkövetkező helytartósági választásokon. Ez persze pusztán formalitás. Nem mi akarjuk, hanem az Unió. Nem a Szovjet, hanem az Európai. Szavazata nem igazán számít. A kemény mag – a legfelsőbb 40-50 privatizátorra gondolok – listán mindenképpen bejut. A többi meg vagy senkinek sem hiányzik majd, ha esetleg bukik, vagy lecserélhető. Oh, my, my, miért sír nekem?
 
Subscribe to: Posts (Atom)